Morihei Ueshiba kundalini elet

Ha személyesen állna előtted az Aikido legnagyobb mestere, Ueshiba Morihei, akkor sem tudnád az Aikidó lényegét könnyebben elsajátítani, mit amit most feltárunk előtted

Lehet azt gondolod, hogy ez átverés, de nem az, mert a lényeg abban van, hogy az Aikido-t nagyon sokan félreértelmezték. Felfedjük, hogy az Aikido lényegéhez egyetlen mozdulatot sem kell tenned. Ahogyan a jógához sem kell egyetlen tornamutatványt sem elvégezned, hogy jógában legyél.

 

Lehet nem túl hihető ez most a számodra, és valamilyen olcsó hatásvadász poénra vagy átverésre számítasz. Hamarosan látni fogod, hogy van valami abban, amire ebben a bejegyzésben rámutatunk. Megérted majd, hogy az Aikido miért nem éri el az igazi célját, ahogy Mohamed által meghirdetett Jihad is pont az ellenkezőjét jelenti ma, mint ahogy a mester tanította. De említhetnénk a jógát is, amit ma üres tornagyakorlatokként ismernek – a Kundalini felemelése nélkül. És ugyanígy váltak a vallások is üres rituálékká…

 

DE kezdjük az elején! Mi is maga az Aikido?

Az Aikido megismeréséhez nem kell beiratkoznod egy akárhány danos mesterhez, aki majd többévi gyakorlás után megtanít arra, hogy érd el a különböző fokozatokat. Elegendő a következő kis könyvecskét beszerezned (ha még nincs meg:) és beleolvasnod hogy mi is maga az Aikido:

Az Út kézikönyve Aikido

Ueshiba Morihei, Az Út kézikönyve

A könyvben maga Ueshiba Morihei, az Aikido megalapítója írja le, hogy mi is az Aikido és mi a lényege, hogyan érhetjük el azt.

 

Oly nehéz szóban

elmondani az Aiki

Ösvényét, mégis

oly egyszerű, mint az ég

forgása önmagában

 

Az élet állandó növekedés. Ha technikailag és szellemileg abbahagyjuk a fejlődést, olyan, mintha meghaltunk volna. Az Aikido az ég, a föld és az emberiség összekötésének ünnepe. Az Aikido mindaz, ami igaz, jó és szép.

 

Tehát az Aikido nem azokat a gyakorlatokat jelenti, amiket ma egy Aikido tanfolyamon megtanulhatunk?

Azt kell, hogy mondjuk, hogy nem. Ennek megértéséhezegy picit gondoljunk bele, hogy hol, milyen környezetben élt Ueshiba Morihei, aki maga is egy igazi Mester volt, akiben teljes egészében ébren volt a Kundalini. Egy olyan társadalomban született, ahol vad és kegyetlen szamuráj törvények uralkodtak. Tehát Ueshiba Morihei-nek, aki az Isteni szépségre akarta megtanítani az embereket, először nagyon magas elismerést kellett kivívnia az akkori szamuráj társadalom részéről. Ezért megtanulta az akkori szamuráj harcművészetet, amiből létrehozta a saját harc-nélküli művészetét.

 

Az Aikidoban nincsenek versenyek. Az igazi harcos legyőzhetetlen, mert nem verseng semmivel. A győzelem azt jelenti, hogy legyőzzük magunkban a versengés szellemét. Az ellenfél megsebesítése, önmagunk megsebesítése. Az Aikido úgy fékezi meg az erőszakot, hogy nem okoz sérülést.

 

A magasztos szív

tisztán és fénylőn ragyog.

Sehol nem enged

teret a sötétségnek,

hogy fészket rakjon benne

 

Minden élet a szellem (lélek) megnyilvánulása, a szeretet megnyilvánulása. Az Aikido pedig ennek az alapelvnek a legtisztább formája. A harcosnak az a feladata, hogy leállítson minden versengést és küzdelmet. Az egyetemes szeretetnek számos formája van – lehetővé kell tenni, hogy minden megnyilvánulása szabadon kifejeződjön.

 

Mi tehát az Aikido igazi lényege?

Az Aikido lényege egyetlen szó: Szeretet.

Ai jelentése: szeretet.

 

Ueshiba Morihei szeretet aikido

Ai – Szeretet

 

A szamuráj igazából az az ember, aki a szolgálata alatt ragaszkodik a szeretet erejéhez.

 

A kigyódémon

támad, de már ott állok

mögötte, és a

szeretet eszközével

irányítom a gonoszt.

 

Az igazi Aikidoban nem kell egyetlen harcosodat sem feláldoznod a győzelem érdekében.

 

Hogyan tudta Ueshiba Morihei kidolgozni az Aikido-t?

Ueshiba Morihei-ben ébren volt a Kundalini, ami a megvilágosodást jelenti. Erről olvashatunk a Kolostor Őre tollából. Ezen keresztűl a bennünk található tiszta tudásból táplálkozva, tudta megalkotni az Aikido-t, ami nem harcművészet, hanem annál sokkal több. Ezt tükrözik a kis könyvecskében található versek és tanítások is.

 

Fogadd meg a mester tanácsát és létrejön az egység megtapasztalása

Eljött az idő,

hogy ég, tűz, víz, föld, ékkő

kötelékének

fonatát újrakössük.

Állj fel, előtted az út

 

Még igazabban csiszolod az igazságot,

és ismered fel, hogy

a megnyilvánult és az

elrejtett – valóságos!

 

Elméd mindig legyen mentes a fölösleges gondolatoktól, legyen olyan világos és tiszta, mint a mérhetetlen ég, a hatalmas óceán és a legmagasabb hegycsúcs. Tested mindig legyen fénnyel és meleggel teli. Töltsön el a bölcsesség és a megvilágosodás ereje!

 

Befogadták Ueshiba Morihei tanításait?

Ahogy a világban nem értették meg az Inkarnációkat, Ősi Mestereket, akiknek tanításai alapján létrehozták az emberek a vallásokat, ugyanígy az Aikido lényege helyett is csak az üres gyakorlatokat végzik. (Bármilyen hihetetlen is, de csupán az Aikido gyakorlatait Aikidonak nevezni olyan, mintha csupán magát a vasárnapi ebéd teritékét neveznénk vasárnapi ebédnek, közben az csak a teríték, az ebéd  utána jön.) Nem jönnek rá, hogy a gyakorlatok csak önmagunk és mások lecsendesítésést szolgálják, hogy figyelmünk belső lényünkre irányuljon, hogy a belső harmónia létrejöttével, felébredjen bennünk a Kundalini, ami megvilágosít és összeköt minket az Istenivel. Hogy mindent egy sokkal magasabb tudatszintről tudjunk szemlélni.

Ueshiba Morihei tanításait tartalmazó kis könyvecske a legvégén tesz is erre utalást. A Mester az utolsó oldalon így búcsúzik az olvasótól:

 

Aikido Kundalini

Egész életemet annak szenteltem, hogy feltárjam az Aiki ösvényét, de amikor hátranézek, nem látom, hogy bárki is követne…

 

A Kundalini felébresztése nélkül nagyon nehéz nem csak bármelyik Mester tanításait felfogni, de még nehezebb követni azt. Fel kell, hogy ébredjen bennünk a Kundalini, meg kell, hogy kapjuk az Önmegvalósulásunkat.

 

A következő alkalommal egy olyan kereső tapasztalatát fogjuk leírni, aki nagyon sokat próbálkozott más jóga fajtákkal, de igazi, átütő eredményt, tapasztalást csak a Sahaja Jóga meditáció segítségével tudott elérni, ami rögtön azzal kezdődik, hogy felébreszti bennünk a Kundalinit.

Azt kívánjuk, hogy a Kundalini tárja fel előtted a belső tudás azon forrását, ahonnan Ueshiba Morihei és az összes többi guru is merített és megosztotta azt az egész emberiség gazdagítására.

 

kundalini
A változás forrása